Perspektíva

2008 október 5. | Szerző: Aranyhal |

 

 Perspektíva: 1. térbeli tárgyak síkban való, de a térbeliség látszatát keltő ábrázolási módja 2. a jövő képe, kilátás, remény /Idegen szavak és kifejezések szótára/

 Papír és ceruza. Előtte az egyik, kezében a másik, benne az, amit majd létrehoz. Papír és ceruza. Az egyik kérdőjel, a másik felkiáltó. A válasz, a döntés súlya a vállán, grafitsercegés körülötte. Papír és ceruza. De mihez kezd vele?!

 Egy tökéletesen megvilágított terem régi, sötétbarna rajzpadján ül egy lány. Rajz alkalmassági vizsga. Körülötte vagy húsz másik diák dolgozik kínzóan nagy csendben. A feszült arcok láttán mosolyognia kell, pedig ő is érzi. A pillanat súly az ő vállát is nyomja, de valahogy másképp. nézi az üres rajzlapot, tudja, fogy az idő, el kell kezdenie, nem halogathatja tovább. Hisz ezek csak vonalak. Egyenesek és görbék, szögek és távolságok. Perspektíva rajz.

 Meg tudja csinálni, ebben biztos. Megtanulta, gyakorolta, ahogy az összes többi vizsgázó. Csak az út nem ugyanaz, amin idejöttek. Mert hol is volt ő, mikor a többi a rajzórán húzta az egyeneseket és görbéket? Mit kért ő arra a szülinapjára, amire ők megkapták a rajztáblát, meg a színesceruza készletet? mit csinált, mikor ők egy fának támaszkodva rajzolták a Szent Imre templom tornyait a Feneketlen tó partján?

 Sose volt rajztáblája. Se ceruza készlete. Moziba járt, színházba vagy koncertre. A születésnapjára könyvet, CD-t vagy DVD-t kért. Kivéve a legutolsó alkalommal. Akkor kénytlen volt polcot kérni az előző évek termésének. Hogy mi van a fával a tó partján? annak ő is gyakran nekidőlt. Kezében a ceruzával meg a papírral. Vonalas papírral. Tucatnyi oldalt írt tele, még többet tépett miszlikké. Az épen hagyottak egy része még mindig otthon pihen egy fiók mélyén.

 Emlékszik, alig néhány éve kezdődött. Rohamszerűen tört rá, mikor elfogytak a könnyei. Csak úgy ömlöttek a szavak a kezéből a papírra. Az összes öröme és bánata ott hever azokon a lapokon. Még ha azt mondhatná, hogy ostoba fecsegés, se vége, se hossza monológok. De nem. Szeret írni. Tud írni.

 Aztán vége lett. Úgy, ahogy kezdődött. Ugyanaz a trauma fagyasztotta-e belé a szavakt, mint ami előcsalta? Nem tudta. Talán csak hasonló… De tény hogy már vagy egy éve nem írt egy betűt se. Pedig a szavak ott zakatolnak most is a fejáében. Csak a papírra nem jut el egy sem. Minthy megfagyott volna mind. Benne.

 Ehhez képest mióta is gondol az építészeti pályára? Mikor rajzolta az első alaprajzokat egy kockás füzetbe? Igen, meg van már egy évtizede. Régi szerelem. Megtölteni a teret valami igazival. Mi ehhez képest a sok megfoghatatlan, anyagtalan szó a teleírt lapokon?

 Döntenie kell. Jó döntést kell hoznia. Ésszerű döntést kell hoznia. Csak feemeli a ceruzát, meghúzza az első vonalat, a vezér egyenest, és onnantól minden megy magától. Csak az elsőn kell túlesnie.

 Felhúzza a lábát, a fatáblát a térdére támasztja, kihegyezi a grafit ceruzát. Lassan a papírra teszi és meghúzza az első egyenest. Keze fürgén jár, fel-feltekint az előtte álló kompozícióra. Halovány mosoly bújkál a szája sarkában. Szép lassan kitölti az alkotása az egész rajzlapot. Ahogy azt tanították neki. Ki kell használni az egész felületet.

 Úgy egy óra múlva mozgolódás zaja lesz úrrá az egész termen. Ceruzák kerülnek vissza a tolltartókba, rajztáblák koppannak a sötétébarna padokon. A lány kihúzza a rajzszögeket a lep sarkaiból, komótosan szemléli művét. Jobban sikerült, mint remélte. egy fújással eltünteti a radírforgácsot a rajzlapról, és összepakolja a holmiát.

 Már a pulóvere is rajta van, mikor a vizsgáztatóhoz lép. Leteszi az aztalra a lapot, a férfi nem figyel, csak mikor már más rajzok is az övén hevernek. Kelletlenül vizsgálja át a lapokat. A lány a vállára vezsi táskáját, és az ajtó felé indul. Úgy érzi súlyos mázsákkal lett könnyebb. Már a küszöbnél jár, mikor a tnár utána szól:

 – Kisasszon, nem írta rá a nevét!

 Visszafordul, ránéz a lapra, aminek csak a felső szegélye látszik, ahonnan valóban hiányzik a neve. Elmosolyodik.

 Nem is kell. – válaszol halkan, és kilép az ajtón. Cipősarkai kopogása töri csak meg a döbbent csendet.

 A tanár sóhajtva kihúzza a rajzlapot a többi közül, hogy akkor majd ő ráírja a nevet. A tollat tartó keze félúton megáll a levegőben. A lapon egy kocka skicc raja látható, körülötte apró gyögybetűkkel teleírva az A/3-as  rajzlap. Az írás felett aláhúzva ez áll: Perspekíva  A férfi döbbenetében hangosan kezdi olvasni; ,,Papír és ceruza. Előtte az egyik, kezében a másik, benne az, amit majd létrehoz…”